Földünk legnagyobb kincse a víz!
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá. Hazánk is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét.
Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Minden évben más jelmondat jegyében zajlik a megemlékezés. 2017-ben a Víz Világnapjának kiemelt témája: "„Szennyvizek? Tiszta vizet!” Szükséges megérteni miért nevezzük kincsnek a tiszta vizet. A földi élet alapja, és így a fenntartható fejlődés kulcsa a víz. Életünk minősége közvetlen összefüggésben van vizeink minőségével: az egészséges ökológiai rendszerek alapja a jó minőségű víz, és ez vezethet az emberi jóllét és egészség fejlődéséhez.Természetesnek vesszük, hogy a jó minőségű ivóvíz a kellő mennyiségben mindig a rendelkezésünkre áll, melynek következtében gyakran pazaroljuk. Környezetünk szennyezésével a felszíni és felszín alatti vizeinket is szennyezzük. Jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa múlhat azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét.
Néhány lakossági víztakarékossági praktika:
Fogmosás közben zárjuk el a vízcsapot és pohárból öblítsünk.
Kézmosás alkalmával a szappanozás idejére zárjuk el a csapot.
Figyeljünk arra, hogy a vízcsap ne csöpögjön, hiszen 75 liter/nap vízmennyiség is elfolyhat így. Javíttassuk meg a csöpögő csaptelepet.
Mosáskor, mosogatáskor csak teli gépet indítsunk be.
Fürdés helyett zuhanyozzunk! Ha így teszünk akár> 80 liter vizet is spórolhatunk (egy zuhanyzás alkalmával 20-60 liter, míg a kádban fürdéshez 100-150 liter vizet használunk el).
Aki teheti locsolási célra gyűjtse az esővizet.
Vizeink minőségének védelme érdekében:
A tisztító- fertőtlenítőszerekből csak a legszükségesebb mennyiséget használjuk fel.
Lehetőség szerint környezetbarát tisztítószereket alkalmazzunk.
A vegyi anyagokat, a különböző olajokat és a gyógyszereket pedig veszélyes hulladékként kezeljük.
Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa többek között azon is múlik, hogy miképp gazdálkodunk a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket.
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal