Tisztelt Állampolgár!

Az Országgyűlés 2011. április 18-án elfogadta Magyarország Alaptörvényét. Az Országgyűlés az Alaptörvényt jelentőségéhez méltó módon kívánja eljuttatni az állampolgároknak.


A célkitűzés az, hogy Magyarország minden polgára a lakóhelyén is kézbe vehesse, és névre szóló formában megrendelhesse az Alaptörvénynek az Országgyűlés elnöke aláírásával ellátott ingyenes példányát. Tokodaltáró Község Polgármesteri Hivatalban 2011. szeptember 01-jével felállításra került Az Alaptörvény Asztala, melyben megtekinthető az Alaptörvény különszám egyik példánya.

dr. Szax Márta Veronika  jegyző

                     

                                

 

DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS IDŐPONTJÁNAK KÖZZÉTÉTELE

2012. október végén Magyarországon elindult a digitális átállás folyamata,

a hagyományos analóg földfelszíni sugárzású televíziós műsorszórás megszűnésének

és ezzel egyidejűleg a digitális földfelszíni sugárzás megvalósításának érdekében.


Az analóg földfelszíni sugárzás leállítására két ütemben, 2013. július 31-én és 2013. október 31-én kerül sor, és elsődlegesen azt a mintegy 416.000 háztartást érinti, akik kizárólag analóg földfelszíni módon televízióznak.

Annak érdekében, hogy senki ne maradjon televízió nélkül, támogatásban részesíthetőek a leginkább rászoruló háztartások.

A fentiekre hivatkozva az alábbi hirdetményeket tesszük közzé:

Hirdetmény digitális átállásról

Amit érdemes tudni

Segítség

Állami támogatás iránti igény

Kitöltési útmutató

www.digitalisatallas.hu

Bővebb információ kérhető:

INGYENES ZÖLDSZÁM: 06 80 / 38-39-40

E-MAIL: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

LEVÉLCÍM: 4001 Debrecen, Pf.: 230.

HONLAP: www.digitalisatallas.hu

 

 

HIRDETMÉNY

a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról

Tokodaltáró Község Polgármesteri Hivatalához az EPER-BURSA rendszerben történő sikeres regisztrációt követően 13 „A” típusú pályázat és 2 „B” típusú pályázat érkezett be, melyek mind formailag, mind tartalmilag megfeleltek az előírásnak.

Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. november 28-án megtartott ülésén megtárgyalta és önkormányzati határozatában döntött a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2013. évi fordulójára beérkezett pályázatok támogatásáról.

„A” típusú pályázat támogatásban részesített tanulói:

Király Tamás

Király Anna

Kornokovics Attila

Pokorny Róbert

Alman Veronika

A támogatás összege: 1.500,- Ft/hó/fő, összes megítélt támogatás: 75.000,- Ft.

Az „A” típusú pályázati ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2012/2013. tanév második féléve, és a 2013/2014. tanév első féléve).

„A” típusú pályázat támogatásban nem részesített tanulói:

Nász Tünde

Kernya Dániel

Dóri Tamás Hunor

Telegdi Dávid

Labancz Bence

Filip Dóra

Gregor Blanka

„B” típusú pályázat tanulóit az Önkormányzat nem részesíti támogatásban:

Juhász Klaudia

Juhász Fanni

Az Önkormányzat a benyújtott pályázatokat érdemben bírálta, és indokolásában kiemelte, hogy szociális rászorultság objektív vizsgálatakor az egy főre jutó havi jövedelem nettó forint összegét vette figyelembe.

Tokodaltáró, 2012. december 10.

dr. Szax Márta Veronika jegyző sk.

 

A nyár veszélyeket is rejt magában

Megérkezett a jó idő, a meleg, aminek minden ember örül, azonban a nyár számos veszélyt rejt magában. Ezek egyike a hirtelen kialakuló heves záporok és zivatarok, melyet szélvihar, villámlás kísérhet.

A 90 km/h-nál erősebb szélvihar emberre, állatra veszélyes. Szilárd építményekről leszakíthatja a tetőfedeleket, súlyosan megrongálhatja az energiaellátás és távbeszélő berendezések vezetékeit, könnyű épületeket dönthet össze, közlekedési zavarokat, akadályokat idézhet elő, fákat törhet ki.

Fontos, hogy ilyenkor megőrizzük nyugalmunkat. Keressünk védett helyet, például aluljárót, vagy biztonságos épületet. A fáktól, épületektől távol közlekedjünk, hogy a letört ágak, cserepek ne okozzanak sérülést.

Csónakázni, fürdőzni erős viharban életveszélyes! Nagyobb vízfelület fölött összefüggő vízfüggöny alakulhat ki, emiatt jó úszók is megfulladhatnak, a csónakot felboríthatja az erős szél. Vegyük komolyan a viharjelzéseket!

Természetesen ilyenkor a tűz is veszélyes lehet. Éppen ezért a szabadban végzett tűzveszélyes tevékenységet azonnal abba kell hagyni, a tüzet eloltani (pl. gazégetés kertben, tábortűz, szalonnasütés, kerti parti).

A nyári viharokkal járó másik gyakori jelenég a villámlás. Az emberek legnagyobb része, legyen az felnőtt vagy gyerek, fél a villámlástól. Ha nagy villámlással járó vihar közeleg, vagy kap el minket, húzódjunk be valahová. A legjobb egy ház vagy egy üzlet. Kerüljük a nedves talajt, azonnal hagyjuk el a vízfelületeket. Nem ajánlott öreg, magányosan álló fa alatt táborozni, mert a lezuhanó ágak összezúzhatják a sátrat, és a villámcsapás veszélye is itt a legnagyobb.

A záporok, zivatarok idején hirtelen lezúduló eső a kis vízfolyások gyors áradását okozhatja, ezáltal helyi vízkárok alakulhatnak ki. Ezért fontos, hogy mindenki – az önkormányzatok, az állampolgárok, a települések vezetői kiemelt figyelmet fordítsanak a belterületi vízelvezető árkok karbantartására, tisztítására. Fontos a vízelvezetők kiépítése a külterületeken is, ezzel megelőzve, hogy hirtelen érkező eső földet, törmeléket mosson a közlekedési útvonalakra.

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Tájékoztató

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

 

Időjárás

Clear

5°C

Tokodaltáró

Clear

Humidity: 53%

Wind: 17.7 km/h

  • 24 Mar 2016

    Clear 11°C -2°C

  • 25 Mar 2016

    Partly Cloudy 12°C 4°C

Go to top