×

Megjegyzés

Please enter your DISQUS subdomain in order to use the 'Disqus Comments (for Joomla)' plugin. If you don't have a DISQUS account, register for one here

Tájékoztató  a 2019. január-február hónap fontosabb döntéseiről, intézkedéseiről

Tokodaltáró Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. január 30-ai ülésén elfogadta az Önkormányzat 2019. évi költségvetését. Az idei évben – többek között - szeretnénk megvalósítani az Asztalos Sándor utca aszfaltozását, a Sport utca járdájának – idén a Szegfű utcáig, jövőre megvalósulhat a fennmaradó szakasz - térkövezését, beázás miatt az óvoda tetőszerkezetének korszerűsítését, az Egészségházra előtető építését, kulturált buszváró kialakítását a József Attila utca 63. házszám előtt, valamint utcanévtáblák kihelyezését.

2. Tavalyi év augusztusában a bölcsődét üzemeltető Egyesület felmondta az Önkormányzattal ezen feladatra kötött szerződését. Ezért a tavalyi évben átszerveztük a Brunszvik Teréz Óvodát, és az intézményen belül létrehoztunk egy mini bölcsődét. A bölcsőde 2019. február elején nyitott meg és 7 fő tokodaltárói kisgyermek gondozását, nevelését tudjuk biztosítani.

3. Az Önkormányzat tavalyi évben is sikeresen pályázott a szociális célú széntámogatásra. A Pénzügyi és Szociális Bizottság második és harmadik ütemben is döntött a természetbeni támogatás (barnakőszén) odaítéléséről.

4. A szociális célú széntámogatás mellett a rezsicsökkentésben korábban nem részesülő háztartások részére 2018. decemberében eljuttattuk a 12.000 Ft értékű utalványt. Az utalványt 2019. december 15-éig lehet tüzelőanyagra beváltani.

5. A Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. munkatársaival, valamint tervezővel egyeztetve megkezdtük a József Attila utca 63. szám előtt egy színvonalas – lépcsővel, féltetővel ellátott - buszváró kialakítását. Jelenleg a tervezési feladat zajlik.

6. Lakossági Fórum - A 2019. február 21-ei lakossági fórumon két témát vitattunk meg a jelenlévőkkel. Az egyik téma a volt teniszpályán lévő fák kivágása, a másik pedig a szénfeldolgozó volt irodaházának munkásszállóként történő üzemeltetése volt. A volt teniszpályán található fákat szakértővel vizsgáltatta meg az Önkormányzat, mert tavaly ősszel egy faág letörése károkat okozott a közelben lévő ingatlan kerítésében. A szakértő véleményében szerepel, hogy a beteg, menthetetlen fák mellett néhány egészséges fa kivágása is indokolt, hogy a többi egyed egészségesen fejlődhessen tovább. A lakossági kérés arra irányult, hogy mivel a parkban 80 éve így fejlődnek a
fák, ezért kizárólag a menthetetlen, beteg fákat vágassa ki az Önkormányzat. A lakossági fórumot követő hetekben több alkalommal kilátogattunk a parkba az érdeklődő lakosokkal, és 3 fa kivágása mellett, továbbá facsemeték telepítéséről döntöttünk. A gesztenyefák védelmében is megegyezés született. Az aknázómolyok ellen injektálással védekezünk a jövőben. A szénfeldolgozó volt irodaházának munkásszállóként történő hasznosítása volt a lakossági fórum másik témája. Az épületet a DBK- Brikettgyár Kft. értékesítette egy magánvállalkozónak, aki egy 77 fős munkásszállót alakít ki az épületben. Amennyiben ez az épület az Önkormányzat tulajdonában lett volna, abban az esetben a Képviselő- testület nem adja bérbe, illetve nem értékesíti munkásszálló céljára az épületet. A lakossági fórumon résztvevők közül többen azt szorgalmazták, az Önkormányzat mindent tegyen meg, hogy a munkásszálló ne kezdhesse meg a működését. Polgármesterként sem örülök a munkásszállónak, de működését jogszerűen csak abban az esetben lehet megtiltani, amennyiben nem felel meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Ha megfelel, abban az esetben a közbiztonságra és a vállalkozóval történő együttműködésre kell helyeznünk a hangsúlyt. Bővítjük a településen a kamerarendszert, illetve a körforgalomnál fejlesztjük a közvilágítást. A Polgárőrség megalakítása folyamatban van, az Önkormányzat nagyon számít a munkájukra, segítségükre, továbbá a rendőrséggel is felvettük a kapcsolatot a fokozottabb járőrözés érdekében. Megkezdtük a Helyi Építési Szabályzat módosítását is, egyrészt, hogy az érintett ingatlanokra elővásárlási jogot tudjon bejegyeztetni az Önkormányzat. A volt irodaház épületében kialakítandó munkásszálló nyilvántartásba vételére vonatkozó kérelem még továbbra sem érkezett be a Hivatalhoz.

7. Az Önkormányzat regisztrált a TeSzedd! hulladékgyűjtési programra, melyre településünkön 2019. március 23-án kerül sor. Az önkéntesek jelentkezését várjuk a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. e-mail címre vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban.

8. A Képviselő-testület döntött arról, hogy mely cégeket kéri fel ajánlatra a következő beruházások tekintetében: Asztalos Sándor utca felújítása, aszfaltozása, valamint a Sport utca járdájának (idei évben a József Attila utcától körülbelül a Szegfű utcáig) korszerűsítése, térkövezése.

9. Az Önkormányzat a Magyar Falu Program keretén belül két zúzott köves út aszfaltozására, járdaépítéshez anyagköltségre, valamint hókotró és fűvágó adapterrel ellátott járműre kíván pályázatot benyújtani. Az elnyerhető támogatás nem túl magas, de önkormányzati önerő biztosításával elérhetővé válik fenti célok megvalósítása.

10. A Képviselő-testület a 2019. február 27-ei ülésén döntött a következő civil szervezetek támogatásáról:
- Ép testben Ép Lélek Alapítvány – Óvoda
- Tokodaltárói Gárdonyis Gyermekekért Alapítvány – Általános Iskola
- Tokodaltárói Bányász Atlétikai Klub
- MEDICOPTER Alapítvány

11. Az Önkormányzat szerződést kötött a szünidei étkeztetés biztosítására, melynek keretében a hátrányos helyzetű gyermekek részére ingyenesen biztosítunk ebédet az iskolai szünetekben.

12. Az év elején az Önkormányzat három munkatársa három óra alatt 75 zsák kommunális hulladékot szedett össze egy magáningatlanon, mert aki elhelyezte, előzetes ígérete, majd a hatósági kötelezés ellenére sem szállította el a hulladékot. A zsákokat a melléképületben helyeztük el és folyamatosan szállítjuk el az ingatlanról. Magáningatlanon több ilyen hulladékgyűjtésre kapacitás hiányában nem lesz lehetőség. Az Önkormányzat kizárólag az egyedülálló, kiszolgáltatott helyzetben lévő idős embereknek tud ebben a formában segíteni. A településen 14 ingatlantulajdonossal szemben indult hatósági eljárás a felhalmozott kommunális hulladék miatt, melybe a jegyző bevonta az Esztergomi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályát, valamint a Családsegítő és Gyermekvédelmi Szolgálatot is. A közeljövőben további hatósági eljárások indulnak.

Röviden próbáltam összefoglalni az elmúlt időszak fontosabb - a lakosságot is érintő - döntéseit, intézkedéseit. A jövőben minden hónapban próbálunk ilyen jellegű tájékoztatást nyújtani a lakóknak, az itt élőknek. Ezt a tájékoztatót a település honlapján, facebook oldalán, és az Altárói Tükörben kívánjuk megjelentetni. Ha a leírtakkal kapcsolatban kérdésük, észrevételük van, azt a Polgármesteri Hivatalban szívesen megválaszoljuk, meghallgatjuk, szükség
esetén további információt nyújtunk.


Tokodaltáró, 2019. március 11.

Tisztelettel:

Petrik József
polgármester

 

ASP pályázat

Országgyűlési választás

Energetikai korszerűsítés Tokodaltárón

Részletekért kattintson az alábbi képre

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

 

Go to top